
Jövőre lesz 100 éve, hogy megszületett Weöres Sándor. Az ünnepi évre hiánytalanul megjelenik a költő és műfordító összes műve a Helikon Kiadónál. Az Ünnepi Könyvhétre megjelenik a Műfordítások harmadik kötete!
Juan Pablo Villalobos
A gyilkos káposztasaláta: Miksa császár bosszúja (Budapesti krónika)
Mindjárt leírom, hogy aki akar, megbotránkozhasson rajta, az érzékenyebb olvasók meg rögvest abba is hagyhassák az olvasást. A vécén ülve írok, budapesti szállodám fürdőszobájában. De sietve leszögezem, ez nem valami egyénieskedő dili a részemről; a körülmények kényszere alatt cselekszem. Annyi ideje gubbasztok már itt alhasi démonaimmal viaskodva, hogy kénytelen voltam belefogni ebbe-abba, hátha segít. Már körmöt vágtam a kezemről, a lábamról. Már tüzetes vizsgálat alá vettem az arcomat egy kis tükörben, hogy megszámoljam, hány mitesszerem, hány sebhelyem és egyéb szépséghibám éktelenkedik rajta. Átlapoztam minden újságot és képeslapot, ami csak elérhető volt körülöttem, megszámoltam és megjegyeztem minden ékezetet és furcsa írásjelet, ami csak akad a magyar nyelvben.
Földes András blogja. Az Erőss Zsoltról szóló könyv ősszel érkezik.
Zsolt reggel indult el a harmadik táborból az alaptábor felé. Egyetlen meglepetésre voltunk felkészülve: a kettesben mégis összeakad Tibivel, megbeszélik, hogy miként merülhetett le a rádiója, majd vidáman leereszkednek hozzánk. Nem mondtuk ki, de nyilvánvaló volt persze, hogy ez a fajta happy end még egy délutáni romantikus filmben is erős lenne. Ha Tibi lejutott a kettesbe, akkor van olyan erőben, hogy egy fél nap alatt elérje az alaptábort is. Nem sok az esélye annak, hogy a veszélyes szakasz alatt várja be a többieket.

Jövőre lesz 100 éve, hogy megszületett Weöres Sándor. Az ünnepi évre hiánytalanul megjelenik a költő és műfordító összes műve a Helikon Kiadónál. Az Ünnepi Könyvhétre megjelenik a Műfordítások harmadik kötete!
Térey János könyvfesztiválra megjelent esszékötetének bemutatója az Írók boltjában!
Böjte Csaba könyvsorozatának befejező része az első háromhoz hasonlóan olvasmányos, érthető, és elgondolkodtató. Egy pohár friss víz mindannyiunknak. Kovács Anna Dóra írása a Kultography-n.
A magyar mászó elérte a hármas tábort, de a nemzetközi csapat furcsa dolgokat tett a hegyen. Az Annapurna csúcsrohama percről percre. Földes András élményeiből könyv lesz: ősszel jelenik meg a Libri Kiadónál az Erőss Zsoltról szóló kötet.

Hollywoodi producerek mostantól rejtve maradt veszélyekről is forgathatnak filmeket. Földes András Erőss Zsoltról szóló könyve ősszel jelenik meg a Libri Kiadó gondozásában.


Ha más által már példásan feldolgozott témához közelítünk, két megoldás kínálkozik: felmérni esélyeinket, és hagyni a francba az egészet, vagy jobbat írni. Különösen akkor, ha a téma extrém, mert szereplői gyilkosok, abból is a legelvetemültebb fajta, a soha le nem tölthető börtönbüntetésre ítélteké. A műfaj klasszikusai – Capote tényregénye és Moldovának jó két évtizede a magyar börtönökről írott riportjai – magasra teszik a mércét, de amibe akkoriban beleborzongtunk, az mára jószerével hétköznapjaink részévé vált.

Már csak alig egy hónap, és megjelenik Finy Petra Madárasszony című regénye! Addig is itt egy elképesztő fotósorozat a legkülönbözőbb madarakról, a Demortalz összeállításában. (A posztban szereplő kép Sandy Powers munkája.)
Megérkezett!!! Szabó Győző Toxikoma című könyvének első példányai már nálunk :))
A többire lecsaphattok itt!
Lehet valaki a híres Závada Pál fiaként híres költő? Ez a kérdés egyszerre egyszerű és mégis nagyon bonyolult. Épp olyan, mint Závada Péter versei, amelyek kötetbe foglalva a Könyvfesztiválra jelentek meg.

Jövőre lesz 100 éve, hogy megszületett Weöres Sándor. Az ünnepi évre hiánytalanul megjelenik a költő és műfordító összes műve a Helikon Kiadónál. Sőt idén áprilisban már a Műfordítások II-ik kötete is megtalálható a boltokban.
Ennek örömére a kiadó Weöres-játékot hirdet, ami egészen a könyvhétig tart. Minden héten fölteszünk egy kérdést, amit Weöres Sándor életének ismeretében könnyedén meg lehet majd válaszolni, s azonnal sorsolunk is egy-egy Psychét.Ez már a harmadik kérdés!
Melyik Pilinszky-kötet jelent meg abban az évben, mikor Weöres Sándor Psyché című könyve?
A válaszokat a Helikon Kiadó Facebook-oldalára várjuk, a nyertesnek pedig egy Psychét küldünk. A játék időtartama: május 2 - május 7.
Sorsolás: május 8.