Posts tagged világirodalom

A flörtölő Kafka – beszélgetés Michael Kumpfmüller “Az élet gyönyörűsége” című könyvének fordítójával

image

Ritka élmény egy szerkesztő életében, amikor egy friss fordítást olvasva folyton emlékeztetnie kell magát a munkájára, hogy a lehetséges hibákat és javítanivalókat keresse a szövegben, és ne ragadja magával túlságosan a könyv szépsége, a magyar szöveg szinte hibátlanul gördülékeny és hajlékony mozgása. Nádori Lídia fordítása viszont, amit Michael Kumpfmüller Az élet gyönyörűsége című regényéből készített, ilyen kivételes munka. A fordítóval beszélgettünk a könyvről és annak főhőseiről, Franz Kafkáról és Dora Diamantról.

Egy interjúban korábban “jutalomjátéknak” nevezted Kumpfmüller könyvének fordítását. Mit jelent ez egy fordító esetében? Könnyű munkát, vagy nehezet, ami viszont az átlagnál jobban illik az adott fordító stílusához, világlátásához?

Olyan munkát jelent, amit várva várok, mert tudom, hogy jó a könyv és közel áll hozzám. Akár nyelvileg is – de a nehézség irreleváns. Erről a könyvről sok mindent tudtam előre, mert 2011 őszén, amikor szokásom szerint kérdezgettem német irodalmár ismerőseimet, hogy mit tudnának ajánlani, többektől  hallottam, hogy a Kumpfmüller jó. Azután jelölték is a Német Könyvdíjra, bár őszintén szólva folyton elfelejtem, hogy kinek melyik könyve milyen díjat kapott. Azt hiszem, ez a regény a Német Könyvdíj shortlistjén volt rajta, aztán nem kapta meg. Mindenesetre van olyan, hogy hallasz egy könyvről, és valami miatt úgy érzed, el kell olvasnod, hív téged, neked való. Ez a regény is ilyen volt.

"Minden egyenlőtlen, anonim és földalatti kapcsolatra jellemző, hogy az egyik fél kezdeményez, telefonálgat és javasol randevúkat, a másiknak pedig két lehetősége vagy útja van arra, hogy hasonló célt érjen el, ne váljék köddé és párologjon el menten, hiába tudja, hogy úgyis ez a sors vár rá. Az egyik, ha a várakozásra szorítkozunk, egyetlen lépést sem teszünk, és abban reménykedünk, hogy sóvárognak utánunk, hogy hallgatásunk és hiányunk minden várakozáson felül aggasztó és elviselhetetlen a másiknak, hiszen az emberek szívesen megszokják, hogy mindent azonnal megkapjanak. A másik út az, ha észrevétlenül beszivárgunk a másik mindennapjaiba, ha állhatatosak vagyunk, de nem kiállhatatlanok; különféle ürügyekkel befurakodunk, ok nélkül sosem telefonálunk – ez még tiltott terület –, hanem csak azért, hogy megbeszéljünk valamit, esetleg tanácsot vagy szívességet kérjünk, vagy elmeséljük, mi történt velünk – ez a behatolás leghatékonyabb, ám egyben legdrasztikusabb formája –, netán valami hírrel szolgáljunk; jelen kell lennünk, a saját naptárunkká kell válnunk, miközben a távolból búgunk és zümmögünk, egyfajta szokássá kell válnunk, amely láthatatlanul belopja magát az illető életébe, míg egy nap azon nem kapja magát, hogy már várja a hívásunkat, mert megszokta, s úgy érzi, valami bántja – talán meglegyintette a magány szele –, majd türelmetlenül felkapja a telefont, és valami képtelen, mesterkélt ürüggyel, számára is meglepő módon feltárcsázza a számunkat."Javier Marías Szerelmeink című regénye 2012 őszén jelenik meg a Libri Kiadónál, Mester Yvonne fordításában. (Fotó: Elliott Erwitt, innen.)

"Minden egyenlőtlen, anonim és földalatti kapcsolatra jellemző, hogy az egyik fél kezdeményez, telefonálgat és javasol randevúkat, a másiknak pedig két lehetősége vagy útja van arra, hogy hasonló célt érjen el, ne váljék köddé és párologjon el menten, hiába tudja, hogy úgyis ez a sors vár rá. Az egyik, ha a várakozásra szorítkozunk, egyetlen lépést sem teszünk, és abban reménykedünk, hogy sóvárognak utánunk, hogy hallgatásunk és hiányunk minden várakozáson felül aggasztó és elviselhetetlen a másiknak, hiszen az emberek szívesen megszokják, hogy mindent azonnal megkapjanak. A másik út az, ha észrevétlenül beszivárgunk a másik mindennapjaiba, ha állhatatosak vagyunk, de nem kiállhatatlanok; különféle ürügyekkel befurakodunk, ok nélkül sosem telefonálunk – ez még tiltott terület –, hanem csak azért, hogy megbeszéljünk valamit, esetleg tanácsot vagy szívességet kérjünk, vagy elmeséljük, mi történt velünk – ez a behatolás leghatékonyabb, ám egyben legdrasztikusabb formája –, netán valami hírrel szolgáljunk; jelen kell lennünk, a saját naptárunkká kell válnunk, miközben a távolból búgunk és zümmögünk, egyfajta szokássá kell válnunk, amely láthatatlanul belopja magát az illető életébe, míg egy nap azon nem kapja magát, hogy már várja a hívásunkat, mert megszokta, s úgy érzi, valami bántja – talán meglegyintette a magány szele –, majd türelmetlenül felkapja a telefont, és valami képtelen, mesterkélt ürüggyel, számára is meglepő módon feltárcsázza a számunkat."

Javier Marías Szerelmeink című regénye 2012 őszén jelenik meg a Libri Kiadónál, Mester Yvonne fordításában. (Fotó: Elliott Erwitt, innen.)

"Egy könyvkiadónál paradox módon semmi olyat nem lehet olvasni, ami irodalmi értéknek számít, amit az idő csodálatos módon jóváhagy, és felhatalmazza rá, hogy tovább éljen annál a röpke időnél, amelyet kiszabtak rá, s amely egyre röpkébb lesz…"
Javier Marías Szerelmeink című regénye ősszel jelenik meg a Libri Kiadónál.(Fotó: Elliott Erwitt, innen.)

"Egy könyvkiadónál paradox módon semmi olyat nem lehet olvasni, ami irodalmi értéknek számít, amit az idő csodálatos módon jóváhagy, és felhatalmazza rá, hogy tovább éljen annál a röpke időnél, amelyet kiszabtak rá, s amely egyre röpkébb lesz…"

Javier Marías Szerelmeink című regénye ősszel jelenik meg a Libri Kiadónál.
(Fotó: Elliott Erwitt, innen.)

"Igen, mindannyian mások majmai vagyunk, akiket szinte sosem ismertünk, s akik nem kerültek elég közel azokhoz, akiket most szeretünk, vagy eltűntek az életükből; netán elidőztek náluk ideig-óráig, de egy idő után belefáradtak a dologba, és nyomtalanul eltűntek, legfeljebb porfelhőt hagyva menekülő lábuk után; esetleg meghaltak, s ezzel halálos fájdalmat okoztak annak szívében, akit szeretünk, amit sosem fog kiheverni. Nem áhítozhatunk arra, hogy mi legyünk az elsők vagy a legjobbak, el kell fogadnunk azt, ami van: mi vagyunk a maradék, a felesleg, a túlélők, akik még kéznél vannak, a kiárusítás utolsó darabjai; és ebből a nem túl hízelgő helyzetből fakadnak a legnagyobb szerelmek és a legszebb családok, ebből származik mindenki, a véletlenszerűségből és a konformizmusból, az eldobott kártyalapokból, a félelmekből és a távoli kudarcokból, és néha még így is mindent megtennénk, hogy amellett maradjunk, akit a padlásról szedtünk össze vagy egy árverezésen csaptunk le rá, kártyán nyertük vagy ő húzott ki bennünket a kukából."
Javier Marías Szerelmeink című regénye ősszel jelenik meg nálunk Mester Yvonne fordításában. (Fotó: Elliott Erwitt.)

"Igen, mindannyian mások majmai vagyunk, akiket szinte sosem ismertünk, s akik nem kerültek elég közel azokhoz, akiket most szeretünk, vagy eltűntek az életükből; netán elidőztek náluk ideig-óráig, de egy idő után belefáradtak a dologba, és nyomtalanul eltűntek, legfeljebb porfelhőt hagyva menekülő lábuk után; esetleg meghaltak, s ezzel halálos fájdalmat okoztak annak szívében, akit szeretünk, amit sosem fog kiheverni. Nem áhítozhatunk arra, hogy mi legyünk az elsők vagy a legjobbak, el kell fogadnunk azt, ami van: mi vagyunk a maradék, a felesleg, a túlélők, akik még kéznél vannak, a kiárusítás utolsó darabjai; és ebből a nem túl hízelgő helyzetből fakadnak a legnagyobb szerelmek és a legszebb családok, ebből származik mindenki, a véletlenszerűségből és a konformizmusból, az eldobott kártyalapokból, a félelmekből és a távoli kudarcokból, és néha még így is mindent megtennénk, hogy amellett maradjunk, akit a padlásról szedtünk össze vagy egy árverezésen csaptunk le rá, kártyán nyertük vagy ő húzott ki bennünket a kukából."

Javier Marías Szerelmeink című regénye ősszel jelenik meg nálunk Mester Yvonne fordításában. (Fotó: Elliott Erwitt.)

Íme az Éjsötét árnyék című Tim Burton-film magyar nyelvű előzetese - a film alapjául szolgáló kultsorozat regényváltozata, az Angelique hagyatéka már a boltokban van!

A vérbáró visszatér - Cosmopolis kritika

"A film jobbára egy limuzin belsejében játszódik, Cronenberg nagyszerűen teremt atmoszférát, hangulatossá, szuggesztívvá téve főhőse tudatfolyam-túráját. A mondanivaló és a szerzői tartalmak a kritikusoknak szólnak, a nagyközönség pedig a Tőzsdecápákhoz, az Amerikai pszichóhoz, vagy a friss Krízisponthoz hasonló, szolid thrillert kap.”

Cosmopology

Don DeLillo Cosmopolis című regénye mintha Bret Easton Ellis és a Deleuze-Guattari páros hollywoodi script-doctorok által plasztikázott szerelemgyereke volna: áramvonalas, mint a regény valódi főszereplője, a Manhattan sugárútjain kozmikus pályáját befutó, nyújtott limuzin, zseniálisan, néha a banalitásig menően pontos, mint a Mille Plateaux ostorcsapásszerűen ívelő világmagyarázatai, és jéghideg, mint Patrick Bateman a kozmetikai fagyasztókamrában.

Hőse, Eric Packer olyan emberi lény, aki eljutott fajtája lehetőségeinek végső határáig: a hatalom, a siker és a gazdagság olyan magaslataira, ahonnan a minden természeti, fizikai és emberi jelenséget meghatározó törvények szerint csak lefelé vezethet út, mert ahogyan azt ő maga is pontosan tudja – hiszen hihetetlen vagyonát és a pénzpiacok fölötti, korlátlannak tűnő uralmát is annak köszönheti, ahogyan megtalálta és a gyakorlatra alkalmazta a valutaárfolyamok és természeti jelenségek, a dollár értékének ingadozása és a szöcskék párzási periódusai közötti ciklikus összefüggéseket –, ahol egy ív fölfelé tör, ott a másik oldalon ugyanolyan zuhanás következik, kegyetlen és isteni szimmetriával.

A regény azt a végtelennek tűnő pillanatot mutatja be huszonnégy órába sűrítve, mikor ez a pálya a zenitre ér: a súlytalanság szemvillanásnyi állapotát.

Rosz bor (Hetivers)

2012 áprilisában jelenik meg Térey János Teremtés vagy sem című esszékötete, melyben a városokról, zenekarokról és mai kortárs szerzőkről szóló szövegek mellett fontos szerep jut a klasszikus magyar költészetnek is. Hetivers sorozatunkban az ezekhez a portrékhoz mellékelt versekből szemezgetünk, és hogy izgalmasabb legyen a játék, egyben hozzájuk kapcsoljuk mindig egy másik, szintén előkészületben lévő kötetünket is. Ezen a héten Ady, Babits, Somlyó Zoltán, Vas István és Petőfi Sándor után egy a nemzeti ünnep előtt egy nappal különösen aktuális szerzőről, Vörösmarty Mihályról, aSzózat szerzőjéről lesz szó, akit így mutat be Térey:

„Tündéri heroizmus és a tragikum szakadékai. A pátosz, amely sem előtte, sem utána nem mozgat hegyeket, csak éppen Vörösmartynál. Nyelve pompázatos, hihetetlenül telített. A legteltebb magyar hexametereket bizonyosan ő írta („És mene harcra hevűlt képpel pusztítani vágyván”; „Napkelet ifjainak dobogó paripái tiporták”; „Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek”). Éjfekete vagy mélyvörös, arannyal beszőtt brokátból vannak. […] Mély, elemi érintettségről tanúskodnak bordalai (Fóti dal, Keserű pohár). Buzdítása pedig így szól: „Cudar biz ez, de ám igyunk, / Hiszen magyar költők vagyunk.” Bár utal a konkrét földrajzi helyre, a nemes magyar terroirra, sőt, némiképpen a karakterjegyekre is (Jó bor, Rosz bor), nála aztán nem elsősorban termőterületről, vidám savgerincről és primőr gyümölcsjegyekről van szó. Hanem arról, hogy mintha valóban logikus következménye volna idehaza emennek amaz, a szenvedélyes lírikusi praxisnak a hittel űzött alkoholizmus.”

Tény, hogy az alkohol és a híres magyar bor Vörösmarty óta sem veszített népszerűségéből a kortárs magyar költők körében, bár valószínű, hogy ha valamelyikük ma írna a Rosz bor dörgedelmeihez hasonló sorokat, nem részesülne abban a kegyben, mint Vörösmarty: hozzá ugyanis, miután a magyar borok minőségét ócsárló verse nyomtatásban is megjelent, azonnal elkezdtek érkezni a jobbnál jobb borszállítmányok az ország minden vidékéről, hogy a versben foglaltakat megcáfolják - így született meg végül a vers párdarabja, a Jó bor című költemény. Most viszont lássuk a rosszat:

A csárda romjai (Hetivers)

2012 áprilisában jelenik meg Térey János Teremtés vagy sem című esszékötete, melynek egyik fejezetében végigveszi kedvenc klasszikus magyar költőit Berzsenyitől Nemes Nagy Ágnesig, személyes portrékat rajzolva irodalmunk meghatározó alakjairól. Hetivers sorozatunkban az ezekhez az esszékhez válogatott versekből szemezgetünk, és hogy izgalmasabb legyen a játék, mindig hozzájuk kapcsoljuk egy-egy másik, szintén előkészületben lévő könyvünket is. Ezen a héten Ady, Babits, Somlyó Zoltán és Vas István után egy megkerülhetetlen figura, Petőfi Sándor egy kevéssé ismert verse következik. Térey János így vezeti be a róla szóló írását:

"Most, a vers aszályának idején Kínában talán nagyobb ikonnak számít, mint itthon. Tüneményes, örök kamasz. Egyedül ő találta szépnek az Alföldet. Derűre-borúra lázadó, éretlen kölyök. A politikában túlfőtött jakobinus, állandóan a trónfosztásról fantáziáló demokrata. Kötődik mesterekhez, nőkhöz és eszmékhez, mégis mindenről a szabadság jut eszébe. Ifjú családapa; percekig. A korszerű irodalomtudomány száműzi az értékelésből az életrajzot. Az övé mégis majdnem-egy a művével, a vándorszínész-epizóddal, a Nemzeti Múzeum legendásított lépcsőjével, a megénekelt csörték sorozatával, megjósolt harctéri halálával. Sőt, a Szibériában túlélő fogoly vagy az idehaza bujdosó ál-Petőfi(k) legendájával."

Petőfit divat nem szeretni vagy isteníteni, nem lehet nem ismerni, és nem szokás olvasni - talán éppen azért, mert az iskolai oktatás során csak az életmű agyonhasznált darabjaira van idő. Pedig vannak itt olyan rejtett gyöngyszemek is, mint az alább következő, melyet olvasva sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki a szerzőről – elégia egy hamisítatlan “romkocsmáról” egyenesen a Petőfinek oly kedves alföldi puszták mélyéről:

Megjelenés: 2012 Könyvfesztivál! (Kép innen.)

Megjelenés: 2012 Könyvfesztivál! (Kép innen.)

Húsvéti ének a testről (Hetivers)

Idén áprilisban jelenik meg Térey János Teremtés vagy sem című esszékötete, melynek egyik fejezete személyes áttekintés a magyar költészet évszázadairól. Hetivers sorozatunkban az egyes esszékhez, portrékhoz kiválasztott versekből válogatunk, és hogy izgalmasabb legyen a játék, mindig hozzájuk kapcsoljuk egy-egy másik, szintén előkészületben lévő könyvünket is.

Ezen a héten Ady, Babits és Somlyó Zoltán után megint egy ma már kevésbé olvasott, ám annál figyelemreméltóbb költőt, Vas Istvánt idézzük meg. Térey így indítja Vas bemutatását: "Akár életének Oresztésze, Radnóti Miklós, Vas István is a villongó avantgarde felől érkezett. Kassák tanítványából (és vejéből) lett harmincéves korára a humanista újklasszicizmus egyik zászlóshajója. Apakomplexusát viharos konfliktus során gyűrte le. Érett költészete – bármennyire is ódzkodtam először, hogy így nevezzem – romantikus hivatalnoklíra."

Valamivel később pedig így folytatja: "Klasszikus és klasszicista költőelődök mintájára egy-egy fogalom adja verscímei jó részét (Egyenlőség, A törvény, A gyűlölet, A technika, A diadal stb.). Definitív megfejtések? Még csak azt se mondanám. Szándéka szerint talán igen, hiszen Vas István-i vonás – így nevezem – az utolsó sorok bölcselete, a szelíd, sőt legszelídebb didaxis, a verszárlatba foglalt, első hallásra szinte észrevétlen, mégis fülbemászó tanulság. Ami amúgy régi költők ismérve. Védjegye neki is, mivel ő is régi költő. Már életében az volt.”

Az egyik ilyen, Térey által is a kötetbe válogatott vers a Húsvéti ének a testről, ahol az “utolsó sorok bölcselete” már-már refrénként tér vissza több versszak végén is, egy fokkal sötétebbre festve ennek a minden súlyossága ellenére is mindenestül – és számunkre milyen időszerűen! – tavaszi versnek a hangulatát:

A könyvbe öltött (majd filmre vitt) csodálatos mese. Hugo Cabret és az ő könyvtrailer-e.

Az első példányok!!! Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret

A leleményes Hugo Cabret című könyv filmváltozatának mesés bemutatója - angol nyelven.

A legszebb könyv legcsábítóbb borítója.

A legszebb könyv legcsábítóbb borítója.